2010. november 23., kedd

LIBAMÁJ PÁSTÉTOM



A hétvégi családlátogatásra készítettem ezt a pástétomot. Régebben próbálkoztam már csirkemájjal, de az eredmény nem lett tökéletes, a májdarabok nem tapadtak eléggé egymásra, és bár ízre finom volt, de nagyon nehezen tudtam szeletelni. A libamájtól meg tartottam kicsit. Ha került is a konyhára, mindig egészben sütöttem meg a saját zsírjában, ami egyébként nem utolsó csemege. Most viszont úgy esett hogy kaptam egy kilónyi libamájat hogy ugyan főzzek belőle valamit. Úgy gondoltam, a csillagok állása pont megfelelő egy pástétomhoz. Aki ilyesmire vetemedik egyébként, annak tanácsolom hogy idejében  kezdjen hozzá a művelethez..

LIBAMÁJ PÁSTÉTOM

kb. 1 kg libamáj
szeletelt bacon
0,5 dl konyak
frissen őrölt szerecsendió
só, bors
pár szem zöld bors
2 dl aszpik (1,5 dl húsleves, 0,5 dl fehérbor, 4 kk. zselatinpor)

A májat a hártyáktól és erektől gondosan megtisztítom kisebb darabokra vágom, a fűszerekkel összekeverem és a konyakkal meglocsolom. Egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap egy terrine formát szalonnaszeletekkel kibélelek, a májat szépen sorba rakom benne, picit lenyomkodom és 150 fokos sütőben vízfürdőben 25 percet gőzölöm. A tetejét lefedem egy fóliába csomagolt kartondarabbal, ami pontosan beleillik a formába, és néhány tonhalkonzervvel lepréselem. Hagyom így kihűlni és még a hűtőbe teszem vagy 6 órára. Ezalatt elkészítem az aszpikot, azaz a hozzávalókat addig melegítem kis lángon ameddig a zselatin elolvad.
A pástétomot óvatosan kiborítom a formából, majd a forma aljára kevés aszpikot öntök és hagyom megdermedni. Visszateszem a pástétomot ( egy kisebb vágódeszka segítségével), majd a maradék aszpikkal körbeöntöm. Még legalább 2 órát kell töltenie a hűtőben, ezután meleg vízzel teli edénybe állítom a formát pár másodpercre és dobogó szívvel tálra borítom a mesterművemet.

Hagymalekvárral, almacsatnival, vagy csak egyszerűen vékonyra szeletelt lilahagymával na és persze és pirított kaláccsal tálalom.

2010. november 15., hétfő

GASTRODAMUS FÜSTÖLT SAJTOS KENYÉRFELFÚJTJA

Morózus ( és jogos) megjegyzést kaptam, mely szerint nem vagyok elég aktív a blogon. A kifogásokat inkább nem sorolnám, ehelyett megsütöttem a megjegyzés írójának egyik, nekem dedikált receptjét.

Íme a finomság, egyenesen Gastrodamus tollából:


FÜSTÖLT SAJTOS KENYÉRFELFÚJT


1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra (Gáznál 4.fokozat)
2. Nagy serpenyőben 4 nagy fej hagymát felszeletelve fonnyasszál nagyon puhára, lehet libazsíron :) Ebbe forgass bele 4 nagy szelet Graham (teljes kiőrlésű) kenyeret.
3. Fél liter tejjel együtt verj fel 4 tojást. Tegyél bele egy jó evőkanál csípős mustárt, fűszerezd darált borssal bőkezűen. 12-15 deka érett, jóízű sajtot vágj pici darabokra vagy reszeljél durvára, ezt keverd össze ugyanennyi füstölt sajttal és az egészet keverd bele a tojásos masszába. Utána dolgozd össze vele a hagymás kenyeret.
4. Kivajazott jénai tálba simítsd bele az egészet, a tetejét hintsd meg sajtreszelékkel. Kb. háromnegyed órát kell sütni, míg aranybarna nem lesz a teteje és a közepe is megszilárdul. Forrón tálald, bár hidegen is nagyon finom. Jó önálló vacsoraétel, vagy szárnyasok mellé gazdag köret.

Friss saláta kívánkozik mellé.